Vörös kód a magyar ugaron

Vörös kód a magyar ugaron

Beton.Hofi:INTERREGNUM kritika

Schwarz Ádám, művésznevén Beton.Hofi az internet térhódítása következtében bekövetkezett magyar popzenei generációváltás egyik legsikeresebb és legfelismerhetőbb arca.  Népszerűségének az egyik titka, hogy nem egy réteghez szól: ugyanúgy ismerősnek hathatnak a számai a belvárosban, egy panelben, de akár egy zsákfaluban is, és szinte mindenki tud azonosulni a csibész, mégis értelmiségi karakterével, aki a szavakat pont olyan ügyesen csavarja, mint a focilabdát szögletrúgáskor.

Az elmúlt öt évben kiadott mixtape-trilógiájának minden tagja megállja a helyét önálló projektként, de az első rendes nagylemeze csak február 20-án jelent meg INTERREGNUM címmel. A címet, – ami egy átmeneti állapotot ír le két hatalmi struktúra között – sokféleképpen lehet értelmezni, így az album megjelenése előtt bennem is több kérdés felmerült vele kapcsolatban. A politikai áthallás egyértelmű, de vajon Beton.Hofi hangzásvilágában is egy új korszak előfutára lenne ez a lemez?

Le akarom nyelni de még mocorog a béka

Az album már az első pillanatától sikerre volt ítélve. Az első single-ként kiadott, pofonegyszerű de annál hatásosabb refrénnel rendelkező BE VAGYOK ZÁRVA egyből egy Z-generációs ‘Ezt is elviszem magammal’, és a 2025-ös év egyik legmeghatározóbb slágere lett.
A lemezt is ez a szám robbantja be, előrevetítve a szociális és politikai témáit, és az ezeket jellemző feszültséggel teli hangulatot. Az album vizuális megjelenése is ezeket tükrözi: szinte minden promóciós anyag vörös színben pompázik, a borítón Hofi  fogultrahang-lelete néz vissza ránk.

Ennek a különleges vizuális világnak ugyanaz üzenete, mint a címnek: egy kiszámíthatatlan világban élünk, ahol a társadalmi feszültség egyre csak nő, és a rend is az összeomlás határán áll. A konkrét utalások egyértelműsítik ennek az aktuálpolitikai jelentéstartalmát, mégis jobban működik általános korlenyomatként.

A posztmodern korban, ahol megfér ugyanabban a verzében Psg Ogli és Jézus, és ahol már bármit lehet akárhogyan értelmezni, nemcsak érthető, hanem majdhogynem művészi kötelesség a bizonytalanságból fakadó dühöt csatornázni. Ez pedig már-már védjegye Hofinak; ezt csinálta az áttörését végleg elhozó BAGIRA című számában és az INTERREGNUM több pontján.

Míg az előző ‘0′ című album sokkal érzékenyebben és intimebben nyúlt a heves érzelmekhez, itt többnyire már csak a belülről fakadó  harag árad a hallgatóra. Az árokként tátongó szociális hálótól kezdve, a bulizó politikusokon át a függésben levő “nagyurakig” mindent megmutat és kritizál, mindezt kreatív utca- és rapzsargonnal, közérthető módon.

A társadalmi kommentàr és a lemez egyik csúcspontja a BETON.HOF1 című szám. A szöveg egy elképesztően elszomorító képet fest a világunkról. Hofi sorra veszi a társadalmat gazdagoktól a szegényekig, az irodai munkásoktól a popsztárokig, és kijelenti, hogy igazából senki sem szabad, senki sem boldog, mindenki csak szenved.

Az albumot vörös szín itt már nem csak a düh hanem a vészjelzés  színe is. A rend ahogy ismerjük hanyatlik, az interregnum pedig sosem egy békés korszak.

Túl nehéz a Pánczél, ahhoz hogy táncoljak

Az album szövegeinek többi témája viszont nem emelkedik ilyen magasságokba. A hip-hop toposzok, például az én és ti ellentét sokszoros eljátszásán kívül, Beton.Hofi sokat beszél a sztárlét nehézségeiről, és szinte minden dalban újradefiniálja a szerepét előadóként. Ezek a már számtalanszor eljátszott motívumuk sajnos a legtöbbször -ugyan az előadó leleményessége képes ezt elfedtetni- többnyire klisés módon történnek meg, így az ezeket tematizáló PÁNCZÉL vagy DISNEY gyengébb pontjai a lemeznek. A popkulturális utalások, ugyan elválaszthatatlanok Beton.Hofitól, itt nem mindig találnak be. A szövegek  erejének és örökérvényű értelmezési lehetőségének nem tesz jót a szöveg emelkedettségétől elütő emlegetése a Labubu-babáknak, vagy a zsírra szállt pornak.

Baba Aziz! Aquí vamos de nuevo!

Az album témájából adódó feszültség, és a szövegekből áradó harag a zenei háttérben kevésbé direkten vannak jelen. Darálás helyett a visszafogott vészjóslóság jellemzi a főként Aminon és Baba Aziz által jegyzett alapokat, és ez kifejezetten jót tesz nekik. Ezalól a visszafogottság alól kivétel az albumcímmel azonos  INTERREGNUM és a MIRE SZÁMÍTOTTÁL.Utóbbin a PLAYBÁNIÁN is dolgozó Hundred Sins jegyzett, aki nem tér el annyira a tőle megszokott és sokszor elismételt stílusától és ezzel együtt a dal is kilóg valamelyest a lemezről. Ezzel szemben a projekt legemlékezetesebb pillanatát nyújtja az összhatásból szintén kilógó VIZIPAÓK. A kétezres évek elejét idéző hangos, scratchel teli alap, és a híres mesét parodizáló refrén messze a legmegjegyezhetőbbek az lemezről, és nem lennék meglepve ha évtizedek elteltével is ezzel a számmal azonosítanánk korunk hip-hop zenéjét.

Kút a forrás felett

A Beton.Hofival szemben egyik leggyakrabban felhozott kritika az, hogy nem tud eltérni a rá jellemző agresszívebb és karakteres hangsúlyozással és flowtól.  Ebből a szempontból az INTERREGNUM sem mutat újat, ami egykor az előadó védjegye volt, most már inkább ellene dolgozik.

Mindezek ellenére az album hallgatása közben a koncepció átütő ereje valamint a gondolkodásra és elemzésre ösztönző szövegek ellensúlyozni tudják ezt a repetitív flowt. Kérdéses, hogy  meddig tudja még ezt elérni.

Az INTERREGNUM erre a kérdésre nem ad választ, a jövő elővetítése és az új korszak megkezdése helyett még a múltba tekint, és összegzi Hofi eddigi munkásságát. A comic sins PLAYBÁNIA és a 0 védjegyei egyszerre találhatóak meg a lemezen, mégis az összkép eddig itt a legátgondoltabb és legkoherensebb.

A téma- és szövegvilága kiemelkedik és túllép a magyar mainstreamen, közelebb áll egyfajta kortárs költészethez. Elengedni még nem meri azt a hangot, ami naggyá tette, de már tematikailag kinőtte azt. Ugyan nem tudjuk még, hogy az INTERREGNUM után merre megy a világ, Beton.Hofi bebíztosította a helyét benne.

Kiemelt kép: Fabian Soma / Beton Hofi