Járványhelyzet, érettségi – ülésezett az ODT

Ismét ülésezett az Országos Diáktanács (ODT) a köznevelés vezetőivel, köztük dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral, Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkárral és a Klebelsberg Központ képviselőjével Lámi Attilával.

Az ülés napirendje két fő pontból állt, az aktuális járványügyi helyzet, az azt övező kérdések megválaszolásából és az Országos Diákparlament ajánlásainak aktuális helyzetének megbeszéléséből.

Aktuális járványhelyzet, lehetséges forgatókönyvek februárra

Az ülés első napirendi pontja volt az aktuális járványügyi helyzet áttekintése, valamint a februári lehetséges forgatókönyvek megbeszélése. A jelenleg is hatályos korlátozások február 1-jével lejárnának, de ezt még a kormány meghosszabbíthatja szükség esetén két héttel, erről még nincs döntés. Azonban ha több időre van szükség a pandémia megfékezéséhez, akkor már az Országgyűlés beleegyezése szükséges a veszélyhelyzet idejének kitolásához.

Az államtitkár beszámolója szerint az oktatás szemszögéből alapvetően három forgatókönyvvel készülnek a január végi döntéshozatalra.

Az első opció szerint meghosszabbítanák a jelenleg hatályban lévő intézkedéseket, közülük a középiskolai digitális oktatást.

második lehetőség szerint részleges nyitás következne be, ami azt jelentené, hogy egyelőre csak bizonyos évfolyamok térhetnének vissza az iskolapadba. A többi osztály továbbra is online keretek között folytatná a tanulást.

harmadik lehetőség pedig a teljes nyitást jelentené, ahol a teljes középiskolás korosztálynak kellene visszatérnie a hagyományos tantermi oktatásba.

A három lehetséges opció közül az Operatív Törzs az aktuális járványügyi adatok alapján fog döntést hozni. Ezt a döntést célszerű a határidő előtt minél közelebb meghozni, amikor már jobban látható a járvány alakulása.

Az államtitkár elmondta, hogy mindenképp szeretnék elkerülni azt a helyzetet, amely az év elején Angilában állt elő. Ekkor ugyanis a kormány csupán egy napra nyitotta meg az köznevelési intézményeket, másnap már be is kellett őket zárni.

Dr. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy több fertőzés történt korábban a középiskolás korosztályban, mint az általános iskolásokéban. Többek között emiatt is kell külön kezelni a gimnáziumi korosztályt az alsóbb évesektől. A jelentős különbséget az magyarázza, hogy az idősebbek mobilisabbak, többet utaznak és több emberrel találkoznak.

Az Országos Diáktanács tagjai a 2020. évi Országos Diákparlament (forrás: ÖKK Fehérvár)

Kikérték az Országos Diáktanács véleményét

Az ODT tagjai és póttagjai elmondták tapasztalataikat, illetve kérdéseket tettek fel az ülésen résztvevő vezetőknek.

A tanácsból többen jelezték, hogy amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy a végzős évfolyamok visszamehessenek az iskolába, úgy a nyelvi nulladik évfolyamok is mehessenek. Kérésüket azzal indokolták, hogy az ő esetükben is nagy segítség lenne a hagyományos tantermi oktatás visszavezetése. A tárca államtitkára erre azt válaszolta, hogy megvizsgálják ennek lehetőségét és indokoltságát.

A beszámoló után dr. Maruzsa Zoltán kérte az ODT képviselőinek véleményét abban, hogy ők a fenti leírt forgatókönyvek közül melyiket támogatnák. A képviselők nagy többséggel a második lehetőséget választották, amely értelmében, első körben csak a 12 évfolyamos osztályokat engednék vissza az iskolába, a teljes nyitást nem támogatnák. A diákok főként azzal indokolták döntésüket, hogy a 12. évfolyamnak jelentős segítséget nyújtana, ha a hagyományos tantermi keretek között folytathatnák érettségi előkészületeiket.

Ezt követően az államtitkár megköszönte a szavazatokat az Országos Diáktanács képviselőinek és megígérte, hogy ismertetni fogja az ODT álláspontját az Operatív Törzs ülésén is.

Érettségi

Az idei érettségi kérdéskörével kapcsolatban dr. Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a kormány azt tervezi, hogy az előrehozott és a rendes érettségiket is a hagyományos módon tartja meg. Leszögezte, hogy a tavaszi és a most őszi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az érettségi vizsgákat megfelelő járványügyi intézkedések mellett biztonságosan le lehet bonyolítani.

Kérdésre válaszolva az államtitkár kifejtette, hogy nem tervezik módosítani a vizsgakövetelményeket. Úgy véli, hogy a kicsoportos felkészítő foglalkozásokkal és a szorgalmas munkával a diákok rendesen fel tudnak készülni a megmérettetésre.

Miután elfogytak a kérdések, Kisfaludy László helyettes államtitkár rátért a 2020. évi Országos Diákparlament ajánlási pontjaira, és rövid összegzést adott az azokban történt előrehaladásról. Az ODP pontok helyzetéről egy külön cikkben, később fogunk beszámolni.


Ajánlások megtekintése

Szerző:

Baranyi Balázs

Baranyi Balázs, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Diákönkormányzati Tanácsának Elnöke és az Országos Diáktanács, Csongrád-Csanád megyei képviselője. Baranyi Balázs bejegyzései