Felmenő rendszerben minden tanuló kap iskolai notebookot

Felmenő rendszerben minden tanuló kap iskolai notebookot

Felmenő rendszerben minden tanuló kap majd személyes használatra iskolai notebookot. Kásler Miklós az emberi erőforrások miniszterének tegnapi bejelentése alapján a következő években összesen több mint 600 ezer notebook kerül beszerzésre.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a tegnapi napon bejelentést tett arról, hogy összesen 200 milliárd forint értékben vásárol a kormány digitális eszközöket a tanulók és pedagógusok részére. A megvásárolt eszközök között tanulói és tanári notebookok, valamint további oktatási digitális eszközök (okostáblák, drónok, programozható robotok, etc…) is fognak szerepelni.

A beszerzésnek köszönhetően, felmenő rendszerben minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek majd személyes használatra iskolai notebookot. Ennek köszönhetően négy éven belül az 5. osztálytól felfelé valamennyi köznevelésben részt vevő tanuló kaphat majd korszerű számítógépet. Az igénylést már a mai naptól, a KRÉTA Szülői felületén tudják megtenni a gondviselők.

A miniszter továbbá ismertette, az első 120 ezer notebook többsége már megérkezett az országba, ezek kiszállítása a napokban fog megkezdődni. Az első kör kiszállítása várhatóan március 31-re be is fejeződik.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár Nyíregyházán tartott mai sajtótájékoztatóján a fentiek ismétlésén túl elmondta, a kormány 2016-ban fogadta el digitális oktatási stratégiáját. Ismertette, a stratégia részeként az előző években összesen 27 milliárd forintot fordítottak az iskolai szélessávú internet kiépítésére és fejlesztésére. Ahogy korábbi beszámolónkban írtuk fejlesztés alatt áll egy olyan rendszer is, amely lehetővé teszi majd, hogy a diákok a KRÉTÁ-n keresztül kaphassanak hozzáférést az EDUROAM hálózathoz.

Az államtitkár hozzátette, a következő években megérkező 615 ezer új eszköz komoly előrelépést fog jelenteni az oktatás digitalizációjában.

A beszerzés számokban

0 ezer
Új tanulói és tanári notebook
0 Mrd.
Forint összértékben

Képek forrása: MTI, Kásler Miklós – Facebook.