Interjú Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkárral

Dr. Balatoni Katalin három hónapja köznevelési helyettes államtitkárként dolgozik a Belügyminisztériumban. A közigazgatás előtti életéről, hobbijairól, karácsonyi hangolódásáról, az általa kiemelt kommunikáció fontosságáról beszélgettünk. Továbbá, érintettük az Országos Diáktanáccsal való együttműködését, a mentális egészség fontosságát és a notebookosztás mellett a digitális tér veszélyeit is. Helyettes államtitkár asszony felajánlásaképp tegeződő hangnemben beszélgettünk.

Szeptember 21-én neveztek ki helyettes államtitkárnak egy miniszterelnöki határozatban. Hogy jött ez a felkérés, tudhatjuk, hogy korábban a neveléstudománnyal, s a néptánccal is dolgoztál. Mivel foglalkoztál korábban? Hogy fogadtad a felkérést?

Onnan indult minden, hogy 18 évesen elkezdtem gyerekeknek táncházakat, népi játék és néptánc foglalkozásokat tartani, majd ezt követően és az egyre több munkámmal párhuzamosan diplomát szereztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán (ma már Magyar Táncművészeti Egyetem) mint néptáncpedagógus. Ekkor már közalkalmazott pedagógusként voltam jelen művészeti iskolában, óvodában, általános iskolában egyaránt. Azt tapasztaltam a gyerekek között, hogy amikor pedagógusként azon túl, hogy átadunk egy tudást mindig történik még „valami”. És engem ez a „valami” nagyon érdekelt. Tudni szerettem volna, hogy mi van annak hátterében, hogy különböző nehézségekkel küzdő gyerekekkel és családokkal találkozva, miért sikerült lebontani gátakat és átlépni vélt képesség határokat. Nagyon érdekelt, hogy ezek az eredmények pedagógiai, pszichlógiai viszonylatban hova helyezhetők. Ez motivált abban, hogy továbbtanuljak és ekkor indultam a neveléstudomány felé. Ez jó döntésnek is bizonyult, a mesterképzés után pedig jött a doktori képzés is. Mindig gyakorlattal, módszertannal foglalkoztam, majd egy tanárom javasolta, hogy induljak el az elmélet irányába is. Ma már nagyon hálás vagyok ezért, hisz ha tudjuk a folyamatok hátterét, akkor teljesen máshogy tudunk a gyakorlathoz is állni. A kutatásom témám végül a magyar kultúra, a népi játék és néptánc helyének és szerepének vizsgálata lett az intézményen belüli és kívüli színtereken vizsgálva a 20. század magyar oktatás- és kultúrpolitikájának tükrében. A kutatás által olyan összefüggések ismeretére tettem szert, mely során többek között találkoztam az oktatáspolitika társadalmi felelősségével is. Ezen élménynek köszönhetően erről a területről is szerettem volna egyre többet tudni, megérteni elemeit és hatásait. Hamar megfogalmazódott bennem, hogy az oktatáspolitikában találtam rá szakmai életem másik felére. Éreztem, hogy ez egy olyan terület, amiben tudok tenni mindazért, ami az elmúlt másfél évtizedben annyira fontossá vált számomra: magáért a pedagógiáért, gyerekekért, pedagógusokért és nem utolsó sorban a nemzetünkért, hazánkért. Így, bár igen csak meglepetésként ért, nagyon megtisztelő volt a köznevelési helyettes államtitkári felkérés.

Ez volt valójában az idevezető út és nyilván ezt megelőzően az elmúlt években nem csak kutatási szinten, hanem számos programon keresztül is foglalkoztam már a területtel, hiszen hat éve megszületett a Pedagógus Expó, amit azért hoztam létre, hogy egy olyan találkozási pont legyen, egy olyan szakmai és emberi találkozási pont, ami a pedagógusattitűdöt, magát a közösséget és annak erejét támogatja. Létrehoztam a Tulipános Programot, ami összefogta a Kárpát-medencében élő pedagógusokat, megszámlálhatatlan továbbképzést tartottam szerte Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyarság körében. Szépen lassan a szakmai tartalom mellett a közösségformálás minden területen nagyon fontossá vált. Ezek által a programok által igyekeztem nagyon-nagyon sokoldalúan segíteni a pedagógusokat munkájukban, valamint általuk a gyermekek, családok életébe értéket és identitást erősíteni.

Két gyermek édesanyja vagy. A családod miképp fogadta a felkérést és azóta hogy gondolnak erre? Sokszor érkezel gondolom haza későn, hétvégén is dolgozni kell. Igaz, hogy már nagyok a gyerekek, de akkor is ez egy új élethelyzet. Felmerülhet az is, hogy miképp készültök a Karácsonyra, milyen közös programok szoktak lenni így az adventi ünnepkörben.

A kisebbik lányom hatodikos, a nagyobbik tízedikes. Az életünk eddig is igazán mozgalmas volt, hiszen megállás nélkül úton voltam, sok esetben úton voltunk együtt is. Amikor lehet, akkor úgy alakítjuk a családi logisztikát, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni akár utazások során is. Ezt nagyon szépen sikerült felépítenünk. Nagyon büszkék rám és ez számomra nagyon sokat jelent, hogy a gyermekeim és a férjem is mindenben támogat. Nyilván vannak nehezebb időszakok, de én azt érzem, hogy ők már nagyok annyira, és van hozzá szívük hogy érzik és értik ennek a munkának felelősségét. Természetesen a karácsony nagyon fontos, amihez megvannak a saját kis rituáléink, amik idén sem maradnak ki. Ilyen például az adventi koszorúkészítés, amit megelőz egy virágpiacon gyűjtögetős program, majd egy napon keresztül megy otthon a díszek illesztgetése, ragasztása különböző kompozíciókban és természetesen a ház díszítése is megkezdődik. Közben zenét hallgatunk, ami kiválasztásában néha előfordulnak viták, de végül mindenkire és mindenre sor kerül. Minden évben sütünk mézeskalácsot, ahova barátnők is érkeznek, aminél nincs is jobb élmény. Ezeket azonnal ki is díszítjük. Ezek mind nagyon fontos események, hiszen sokat vagyunk úton, így ezt az ünnepet még fontosabb szintre emeltük és mi egy picit előrehozzuk a karácsonyfa feldíszítését is, hogy több időnk jusson a csodára. Bár még ilyenkor egy ideig nem a megálló idő, hanem a rohanó mindennapok része már egy hang, egy fény vagy egy jó illat is emlékeztet minket a közelgő békére.

Ha van szabadidőd, akkor mit szoktál csinálni?

Szeretek futni, a Duna-parton ülni és a vizet figyelni, biciklizni… A futást azért is szeretem, mert egyrészről kikapcsol, regenerál, de lehetőséget ad arra is, hogy átgondoljak és megtervezzek minden olyat, ami épp foglalkoztat. Nagyon szeretek a természetben lenni, illatokat magamba szívni, a víz és a madarak hangában elmerülni. Szeretek olvasni is és természetesen a zene is a mindennapjaim része.

Ha ki kéne választani három kedvenc zenét, miket mondanál? Mindannyian tudjuk, hogy kedvenc dalt mondani nagyon nehéz…

És nem is fogok tudni kedvencet megnevezni, inkább stílusokat. A népzene álla a legközelebb hozzám, valamint az arra épülő mai hangzásvilágnak is megfelelő alkotások. Szeretem a kultúránkat élni és elhelyezni a jelenkori életünkben – ugyanakkor megvan a tiszta forrás is és megvan az új is. Klasszikus zenét is gyakran hallgatok. Ha például meg kell írnom valamilyen nagyobb munkát, akkor Bach-ot szoktam bekapcsolni, ami áramlásként visz magával. Ha kell kedvenc előadót mondani a magyar területről, az Felvidékről Szarka Tamás, Kossuth-díjas költő, zeneszerző és előadó, akinek zenéi, szövegei két évtizede, hogy mindennapjaim részei.

A közösségi oldaladon láttam is, hogy voltál a Várkert bazári koncerten. Ez családi program volt?

Általában az, idén a férjemmel kettesben mentünk el erre a koncertre. Ez fantasztikus és nagyon jó élmény volt. Amíg mások azt írják, hogy „Nincs Karácsony Kevin nélkül.” én azt mondom, hogy „Nincs Karácsony Szarka Tamás koncert nélkül.”.

Az első munkanapod a Diáktanáccsal (ODT) való egyeztetéssel kezdődött. Hogy élted meg ezt az egyeztetőt?

Teljes mértékben a kommunikáció híve vagyok. A beszélgetések által tudjuk megismerni az egyes emberek, vagy közösségek, csoportok problémáit, az őket foglalkoztató kérdéseket. Ezen az egyeztetésen is ezt tapasztaltam és nagy örömmel vettem részt rajta. Igen pozitív élmény volt, hogy pont egy olyan programmal tudtam belekezdeni ebbe a munkába, ahol leülünk és a fiatalokkal együtt gondolkoztunk a jövőn. Nem is kezdődhetett volna ennél jobban. Azóta is ezt próbálom folytatni. Például meghívtam pályakezdő pedagógusokat is, hiszen kiemelten fontos, hogy ők miként jelennek meg az intézményekben. Feladatomnak érzem, hogy ott legyek mellettük is, hiszen én is keresztül mentem mindazon, amin most ők.

Milyen célokkal vágtál neki a helyettes államtitkári útnak és mik azok, amiket el szeretnél érni?

Ahogy előbb már beszélgettünk erről, a kommunikáció különböző közösségekkel való találkozás és beszélgetéseket nagyra értékelem. Ennek további célja, hogy a köznevelés minden résztvevőjét a lehető legjobban tudjam képviselni munkám során, aminek egyik fontos kimeneteli célja, hogy a társadalomban megfelelő helyre emeljük mind a szakterületet, mind azokat akik az oktatás valamely területén dolgoznak. Hiszen ez egy fantasztikus szakma és annyira sokrétű és semmihez nem fogható, amit a gyerekek között mi létre tudunk hozni és amilyen felelősséggel mi tartozunk ő életükért és ezáltal az országunk jövőjéért. Ez egy csoda körforgás. Tehát ennek megjelenítésére mindenképp szeretnék hangsúlyt fektetni.

A másik kiemelt terület ami foglalkoztat az a nemzeti identitás kérdése. Akik ismernek, vagy nyomon követik munkásságomat, tudják, hogy legnagyobb példaképem Kodály Zoltán. Nem csak világhírű zenei koncepciója miatt, hanem igaz magyar pedagógus volta miatt is. A tudatalatti magyarság pedagógiai szemléletének kialakítása, ennek kérdései, központi szerepet töltenek be mindennapjaimban. A kodályi koncepcióval azonosan vélekedek a kultúra pedagógiai szerepéről, hiszen az identitásunk az, mely által megtaláljuk helyünket a világban. Erre nagyon nagy szükségünk van, hogy legyen hovatartozásunk és ez a tudatalatti magyarság az, ami megadja ezt nekünk. A pedagógia az a szintér, ahol ennek meg kell valósulnia és amire kiemelt feladatként kell tekintenünk.

Mondhatjuk, hogy a közigazgatáson kívülről kerültél bele a minisztériumi feladatokba, amit a bürokratikus rendszer merevsége és a hivatali utak rendesen behálóznak. Milyen érzés volt ebbe belecsöppenni? Biztos okozott azért lehetőséget, vagy olyan dolgokat, amibe bele kellett szokni… Hogy érezted ezt?

Valóban kívülről jöttem, ami valóban olyan kihívásokat állít elém, amiket eddig nem ismertem. Mindent igyekszem a lehető legalaposabban de mégis a leggyorsabban megtanulni és felvenni az új feladatok a ritmusát. Három hónap távlatából már kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy már látom a folyamatokat, értem a struktúrát. Annak, hogy kívülről érkeztem, van egy másik oldala is. Az elmúlt húsz évben gyermekek és pedagógusok között voltam rengeteg helyen az országban és a Kárpát-medencében – ez olyan tudást és ismereteket adott, amit rendkívül jól tudok a helyettes államtitkári munkám során kamatoztatni. Mindig mindennek több oldala van, itt is megvannak a nehézségek és az előnyök. Nagyon örülök, hogy egy ilyen szakfeladatot láthatok el, aminek sok izgalma, sok érdekes terület és persze nagyon sok felelősségteljes megoldandó része is van.

A mentális egészséggel kapcsolatban milyen gondolataid vannak? Az utóbbi időszakban a digitális térben nem csak a bullying, hanem mellette nagyon sok tartalomhoz is hozzáférnek a diákok, ami alapvetően nem nekik van szánva és nem korlátozható. Mellette azért a közösségekben is – akár az iskolákban – vannak olyanok, akik akár erőszakosabban bánnak a másikkal, kiközösítéstől elkezdve… Hogy látod ezt a helyzetet? Milyen feladatok lehetnek ezen a téren?

Úgy látom – saját tapasztalatra építve is, hogy a digitális tér egy olyan világot nyitott meg előttünk – nem beszélve a fiatal generációról, akik már csak ebben szocializálódtak – ahol azt gondolom, hogy nagyon nehéz megtanulni és megtalálni a határokat. Arra is gondolok, hogy hogyan beszélek a másikkal, miként viselkedek a másikkal… Gyakran olvassuk a közösségi oldalak kommentjei között, hogy mindenkinek joga van a szabad véleményalkotásra, még akkor is, ha másokon és emberi normákon átgázolva kerülnek kifejezésre. Azt érzem, hogy itt sokan átlépnek határokat, mert igenis vannak határok. Ezek nem korlátozó határok, hanem olyanok, amik az emberiséget vezetik. Tehát attól, hogy egy új korszakban élünk és egy teljesen más technológia vesz körbe bennünket, attól még emberek vagyunk érzésekkel, sajátos pszichével. Ez nem változik. Az én generációmnak még van tapasztalata olyan világról, ahol csak „igaziból”, a valós térben és síkban éltünk. Ma már ez elképzelhetetlen és el sem tudjuk képzelni talán, hogy milyen úgy szocializálódni, hogy születéstől kezdve egy teljesen más dimenzióban alakul a személyiség. Ezt nagyon fontos világtársadalmi kihívásnak tartom, ezáltal természetesen a köznevelésben is nagyon fontos feladat, hogy minél több olyan élményhez jussanak a gyermekek bármilyen életkorban, ami a valóságban létezik: valós beszélgetések, találkozások, sport, játék… Hogy, ne csak egy digitális térben jelenjenek meg ezek, hanem tényleg megéljük ezeket, mert ebből épülünk. Egy virtuális térből nem tudjuk magunkat építeni és ez lesz a kulcsa mentális egészségnek is szerintem.

140.000 notebook került idén kiosztásra. Ez egy elég nagy projekt folytatása. ODP ajánlás is volt az eszközkiosztások folytatása. Elég sok helyen láthattunk Téged is, hogy személyesen is ott voltál ilyen notebookosztásokon, akár például Székesfehérváron is. Miért látod fontosnak ezt a programot?

Több, mint 500.000 notebook kerül kiosztásra az 5. és 12. évfolyamosok között. Az utóbbi egy hónapban 140.000 eszköz került átadásra a 7. és 10 osztályos tanulók részére. És ennek itt nincs vége, már befejeződött a regisztráció a következő félévre is – ahol 5., 6. és 9. évfolyamos gyerekek fognak ezekhez a notebookokhoz hozzájutni. Szerintem ez egy fantasztikus lehetőség és tényleg segíti azt, hogy egyenlően mindenki hozzáférjen digitális eszközökhöz és ezeken keresztül egy új tanulási színtérhez. Azonban minden átadón, ahol jelen voltam, fontosnak tartottam kiemelni, hogy egyben ez a lehetőség feladatot is követel mind a pedagógusok, mind pedig a szülők részéről, hiszen nekünk kell a gyerekeket, a fiatalokat megtanítsuk arra, hogy tudatos felhasználókat neveljünk belőlük. Pontosan azért, amit Te is elmondtál, hogy ismerjük, hogy mennyi veszélye van az internetnek, vagy amit én is mondtam, hogy akkora tér kerül a látókörünkbe, ami néha feldolgozhatatlannak is tűnik és nem csoda, hogy néha elveszünk benne. Két kamaszgyermek édesanyjaként is el tudom mondani, hogy ez egy nagyon komoly feladat nekünk is a családban, hogy ezt megtanítsuk. Ráadásul nagyon különbözőek a családok hozzáállásai, hogy ki milyen szinten korlátozza vagy engedi szabadon a géphasználatot. Azt gondolom, hogy figyelnünk kell gyermekeinkre, hogy nyomon kövessük a tevékenységeiket és ott legyünk mellettük. Ugyan úgy, mint bármilyen más területen, hogyha baj van, tudjunk reagálni. Fontos megtalálni azokat a csatornákat, amin akkor is tudjunk beszélni, ha valami probléma van. Tehát nagyon sok jót hoz, de nagyon sok feladatot is hoz magával, de összességében ez a juttatás igencsak jó lehetőség és kiváló válasz a kormány részéről a világban lévő digitalizációs folyamatokra.

Miről szól a Csillagrege című könyved? Milyen élményeket hoznak a könyvbemutatók? Nemrég pont Győrben voltál ilyen eseménnyel. Miért látod ezt fontosnak?

Úgy gondolom, hogy akkor tudunk épülni minden szinten, ha együtt vagyunk, hisz az emberiség kötődik a közösségekhez. Emberi szükségletünk az, hogy legyenek kapcsolódásaink, hiszen csecsemőkorból is tudjuk, hogy mennyire fontos az, hogy kialakuljon a kötődés és ez mennyire meghatározza majd későbbiekben a személyiséget. Úgyhogy valóban bármilyen program és ötlet megvalósításába kezdek, ott mindig nagyon fontos tényező az, hogy közösségek szülessenek. Meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy minél több ilyen élményünk legyen. Ez motivál a CSILLAGREGE bemutatói során is. Tavaly 21, idén 5 (Vajdaság, Szeged, Debrecen, Baja, Győr) ilyen könyvbemutatót csináltam végig szerte a Kárpát-medencében. Ezek az alkalmak annyira megtöltik az ember lelkét főleg az adventi időszakban, hogy együtt át tudunk szellemülni, meg tudom szólítani a gyerekeket és a családokat és tényleg egy világító csodát tudtunk együtt varázsolni. Ezt egész biztos, hogy mindenki továbbviszi magával szívében, lelkében egyaránt. Igazán gyönyörű, hogy közös anyanyelvünk, kultúránk összeköt minket a legszebb ünnepünk során is.