Dr. Aáry-Tamás Lajos 1967-ben született Marosvásárhelyen, az ELTE-n 1996-ban végzett jogászként, 1999 óta az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát vezeti. Az évek folyamán számtalan esetet vizsgált meg és járt el a Hivatal a jogszabályok és a normák mentén. Úgy gondoltuk, hogy…
Cikkeink
Ingyen látogathatják diákok a múzeumokat
Már 23 éve van lehetősége a diákoknak díjmentesen látogatni a múzeumokat. A magyar tanulókon kívül, cserediákok és a külföldön tanulók is igénybe vehetik a kedvezményt. Ezt a lehetőséget körüljárva indítjuk el a kultúra-rovatunkat. Mikor és melyik tárlatokra van lehetőségem igénybe…
A legfontosabb dátumok érettségizőknek
Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is jelentkezünk az érettségi vizsgaidőpontokkal. Ebben a cikkben olyan fontos dátumok is megtalálhatóak, amik a felsőoktatási felvételi során felmerülhet. Az idei tanév rendjét is összegyűjtöttük, ami ide kattintva érhető el. A tételrendező táblázatunk pedig…
Most is személyes lesz az EDUCATIO kiállítás
2023-ban ismét megrendezésre kerül az EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A rendezvényen az érdeklődők egy helyen megismerkedhetnek meg közel 100 hazai és külföldi felsőoktatási intézménnyel, nyelviskolával, szak- és duális képzésekkel, illetve a legújabb oktatási fejlesztésekkel! A rendezvény népszerűségét és sikerét mi…
Segítség szívvel-lélekkel - interjú hazánk ENSZ ifjúsági küldöttével, Kovács Domokos Péterrel
2022. január 12-én Kovács Domokos Péter ünnepélyes keretek között átvehette Magyarország ENSZ Ifjúsági küldötti feladatait. Domokos rendkívül céltudatosan, teljes szívből, fiatalok érdekeit szem előtt tartva végzi munkáját. Projektjei során ismerteti a szelektív hulladékgyűjtés megszervezését és gyakorlatát, különösen sokat foglalkozik a…
Hosszabb lesz a téli szünet, viszont az őszi szünet eltörlésre került
Nem lesz idén az iskolákban őszi szünet, helyette azonban hosszabb lesz a téli szünet – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. A változtatás oka a takarékosság, hiszen így összességében kevesebbet kell a téli időszakban a fűtésre…
Frissítettük a weboldalunkat!
Átrendeztük a főoldalt, és frissítettük a cikkek megjelenését!
Megalakult a Diáktájékoztatás Egyesület
Szeptember 17-én tartotta alakuló ülését az Országos Diáktájékoztatás Egyesület (ODE). A főként az Diáktájékoztatás.hu szerkesztőségének tagjaiból megalakuló egyesület a jövőben új működési keretet biztosít majd a hírportálnak. Budapesten, az Európai Ifjúsági Központban gyűlt össze szombaton az a tizenegy fő, kik…
Elkezdődött a 2022/2023-as tanév
Mindenkinek sok sikert kívánunk az új tanévhez!
A 2022/23-as tanév rendje - kiadvány
A jövő tanévre is normál menetrenddel tervez a kormány. Megjelent a kormányrendelet Magyar Közlönyben. A rendelet szerint szeptember 1-ével kezdődik a tanév, s június 15-ével végződik. A tanítási napok száma: 183, a nappali szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és szakiskolákban 180.…