A tegnapi kormányülésen döntés született a nyári gyermektáborok megtarthatóságával kapcsolatban. A mai kormányinfón Gulyás Gergely (Miniszterelnökséget vezető miniszter) elmondta, hogy a kormány döntése alapján csak azok a táborok tarthatóak meg, amelyek nem “ottalvósak”, tehát amelyeknél nem aludnak a helyszínen a…
Szerző: Hutter Róbert
Hutter Róbert jelenleg a Német Felsőoktatási Csereszolgálat ösztöndíjasaként Németországban tanul. Korábban két évig a Diáktájékoztatás főszerkesztője volt. Középiskolában három évet dolgozott diákönkormányzati elnökként, illetve három évig volt a Közép–Budai Tankerületi Központ Diákönkormányzati Tanácsának vezetője, és az Országos Diáktanács budapesti póttagja. 2020 februárjában, Székesfehérváron részt vett az Országos Diákparlamenten, ahol szerkesztőbizottsági tagként jelentős szerepet játszott az elfogadott 46 javaslati pont megfogalmazásában.