Dr. Maruzsa Zoltán megnyitja az ülést, majd bemutatkoznak az új tagok (a kihelyezett ülésen először részt vettek és a még újabban érkezettek). Az Országos Diákparlament időpontja került elsősorban megbeszélésre, mivel az ÚJ időpont március 21-23.
Ezután a következő napirendi pont a 2024. évi Országos Diákparlament ajánlásai a 46-os ponttól egészen az 56-os pontig.
- 46. ajánlás – Javasoljuk az AJTP rendszerének felülvizsgálatát, annak átláthatóvá és nyilvánossá tételét a pénzügyek követhetőségének érdekében. – az AJTP rendszer felülvizsgálata merült fel a pénzügyek átláthatósága érdekében.
Eszerint kettő csoportot tudunk megkülönböztetni: az egyik a tankerületi diákok (Klebelsberg Központnak számol el, és le van vezetve a költségvetésben), míg a másik a nem tankerületi diákok (Oktatási Hivatalnak számol el, Kormányrendelet írja le, és rögzíti a felhasználás részleteit, kiterjed a kollégiumokra is. A program 2021-ben kiegészült ösztöndíjjal is.)
- 46. ajánlás – Javasoljuk az AJTP rendszerének felülvizsgálatát, annak átláthatóvá és nyilvánossá tételét a pénzügyek követhetőségének érdekében. – az AJTP rendszer felülvizsgálata merült fel a pénzügyek átláthatósága érdekében.
- 47. ajánlás – Kérjük az AJTP-n belüli pénzügyek rendszeres, negyedévenkénti ellenőrzését, annak érdekében, hogy a kapott forrásokat ténylegesen a diákokra fordítsák, és ebben ne lehessen kétely. – összefügg a 46. ajánlással
Részletes pénzügyi kimutatást tud csinálni az OH a támogatás felhasználásával kapcsolatban.
- 47. ajánlás – Kérjük az AJTP-n belüli pénzügyek rendszeres, negyedévenkénti ellenőrzését, annak érdekében, hogy a kapott forrásokat ténylegesen a diákokra fordítsák, és ebben ne lehessen kétely. – összefügg a 46. ajánlással
- 48. ajánlás – Javasoljuk, hogy a korábbi évek, változatlanságára tekintettel az AJTP-n és az AJKP-n belüli fejkvótákat kompenzálják infláció arányosan.
Teljes egyetértést sikerült elérni az AJTP és az AJKP támogatás/fő összegét kompenzálják infláció arányosan. (Fix a támogatás!)
- 48. ajánlás – Javasoljuk, hogy a korábbi évek, változatlanságára tekintettel az AJTP-n és az AJKP-n belüli fejkvótákat kompenzálják infláció arányosan.
- 49. ajánlás – Javasoljuk, hogy az AJTP követelményeket modernizálják, pl. ECDL-vizsga kötelezettségét töröljék el.
Erre az a kompromisszum született, hogy elindítanak egy teljes körű áttekintést – Dr. Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy racionálisnak tartja az ECDL vizsga eltörlését, de fenntartásokkal kezeli a javaslatot.
- 49. ajánlás – Javasoljuk, hogy az AJTP követelményeket modernizálják, pl. ECDL-vizsga kötelezettségét töröljék el.
- 50. ajánlás – Szorgalmazzuk, hogy a KRÉTA rendszer szoftverfejlesztésének keretein belül biztosítsanak lehetőséget az intézményi diákönkormányzat vezetője számára, a DMSP jóváhagyásával az intézmény rendszerén keresztül tájékoztató és egyéb diákönkormányzattal kapcsolatos információ közlésére.
2013-ig 3000 önkormányzatnak volt iskolája. Állami bevezetésnél 8 szoftver fut, ’15-től 3 éves folyamat alatt minden iskolába bevezetik a KRÉTA-t és bővül többféle horizonttal (Pl.: kollégiumi). Ezután 2024-től minden óvodában kötelező a KRÉTA-rendszer-KRÉTA/DÁP összekapcsolása. Felvetődött a DÖK modul/fül kialakítása is (DÖK-elnökök férnek hozzá és az üzenőfalra felveheti a képviselőket, de ez jóváhagyást igényel az iskolavezetőség által).
- 50. ajánlás – Szorgalmazzuk, hogy a KRÉTA rendszer szoftverfejlesztésének keretein belül biztosítsanak lehetőséget az intézményi diákönkormányzat vezetője számára, a DMSP jóváhagyásával az intézmény rendszerén keresztül tájékoztató és egyéb diákönkormányzattal kapcsolatos információ közlésére.
- Napirenden kívüli pont: Össz. hiányzások maximum száma: Emelés? (Hiába osztályozható a diák, ha félévkor túllépte a 250 óra hiányzást, akkor osztályozó vizsgát kell tennie. Év végén, ha osztályozható a diák, de meghaladta a megengedett hiányzási óraszámot (250), akkor nem kell osztályozó vizsgát tennie. Javaslat Tóth-Göde Gergőtől: szaktanári véleményezés kizárhatja az osztályozó vizsgát.
- 51. ajánlás – Javasoljuk, hogy fejlesszenek a KRÉTA-rendszer felületén egy egységes versenynaptárt, melynek célja a diákok tájékoztatása a helyi és országos szintű versenyekről, ahová a versenyszervezők beküldhetik saját kiírásaikat.
Versenyszervezők beküldhetik saját kiírásaikat is – Dr. Maruzsa Zoltán válasza: Támogatja, de nem célszerű, mivel a versenyszervezők változtathatnak a versenydátumokon. Valamint alkalmazásbeli problémák merültek fel. FÓRUM App: hirdetik egyes Erasmus programokat és pályázatokat. (Átvenné a programok, versenyek táblázását, rendszerezését, adminisztrálását. A fizetős versenyek is általuk futna. Az OH oda tudná átirányítani a diákokat, tanárokat, akik érdeklődnek a versenyek után.)
- 51. ajánlás – Javasoljuk, hogy fejlesszenek a KRÉTA-rendszer felületén egy egységes versenynaptárt, melynek célja a diákok tájékoztatása a helyi és országos szintű versenyekről, ahová a versenyszervezők beküldhetik saját kiírásaikat.
- 52. ajánlás – Javasoljuk, hogy a KRÉTA rendszerében a diákok hiányzásai tantárgyakra lebontva, az adott tárgy esetében százalékos arányban is megjelenésre kerüljön és emellett az összóraszám is megjelenésre kerüljön.
- 53. ajánlás – Kérjük, hogy a KRÉTA rendszerének felhasználóbarátabbá tételekor az Országos Diáktanács véleményét kérjék ki.
Ez folyamatban van, továbbra is várják a funkcionális javaslatát a testületnek. Ezzel kapcsolatban már vannak eredmények korábbról.
- 53. ajánlás – Kérjük, hogy a KRÉTA rendszerének felhasználóbarátabbá tételekor az Országos Diáktanács véleményét kérjék ki.
- 54. ajánlás – Javasoljuk, hogy a KRÉTA rendszerben a számonkérések százaléka és osztályzata is legyen feltüntetve. Utánanéznek az értékelési felületnek a KRÉTA-n belül, de a pedagógiai programban meg tudják határozni, hogy százalékban vagy jegyben értékeljenek. Az ajánlás inkább a tanár által egyféle megjegyzés funkcióként szolgál a diákok fele.
- 55. ajánlás – Javasoljuk, hogy a pedagógusok teljes értékűen tudjanak adminisztrálni a KRÉTA rendszerében a mobilapplikáció segítségével.
Nem érkezett a KRÉTA-sok felé ilyen igény.
- 55. ajánlás – Javasoljuk, hogy a pedagógusok teljes értékűen tudjanak adminisztrálni a KRÉTA rendszerében a mobilapplikáció segítségével.
- 56. ajánlás – Javasoljuk a KRÉTÁ-ban edukatív kurzusok elindítását (például: állásinterjú-etikett kurzus készítése).
Nem ajánlott, mert keveredhet a kötelező a fakultatív anyaggal, de a nyitottság megvan az OH felől 10-15 perces szakvideók készítésére, csak a pontos témákat kell összeválogatni. Érdemes lehet a Nemzeti Köznevelési Portál bevonása ebbe. - Visszacsatolás a 26. ajánlásra, mely így szól: Kérvényezzük az iskolai büfék gyakori ellenőrzését, különös tekintettel arra, hogy az ételérzékenységgel küzdő diákok számára elérhetőek legyenek alternatív áruk.
Büfék ellenőrzési eredménye:
2017: 46%-os a kifogásoltság aránya. Később 13%-ra esik. Az adó bevezetése után felugrott a szám 43%-ra. Folyamatos „razziákat” tartanak.
- 56. ajánlás – Javasoljuk a KRÉTÁ-ban edukatív kurzusok elindítását (például: állásinterjú-etikett kurzus készítése).
Kiemelt kép forrása: Dr. Balatoni Katalin facebook oldala