Skip to content

75.000 diák tanulhatja meg az újraélesztést!

Teljesülhet az Országos Diákparlament ajánlásának 20. pontja, azáltal hogy 75 ezer diákot megtanítanak a szakszerű újraélesztésre!

Győri Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az újraélesztés világnapján (Word Restart a Heart Day) bejelentette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével 1542 pedagógus részesül újraélesztés-oktatói képzésben. A pedagógusok 4+4 óra digitális, valamint gyakorlati képzéssel “alapszintű újraélesztés-oktató” minősítést kapnak, amelynek birtokában továbbadhatják tudásukat a diákoknak.

A mentőszolgálat hivatalos Facebook oldalán megjelent bejegyzéséből kiderül, a program keretében mostantól az összes 7. osztályos tanuló elsajátíthatja az alapszintű újraélesztést. A sikeres készségátadást gyakorlati eszközök, ún. Ambubabák is segíthetik majd.

A szóvivő ismertette, hogy a programtól azt remélik, hogy a jövőben együtt még több embert sikerüljön megmenteni.


Teljesülhet az ODP ajánlásának 20. pontja

A tegnapi napon bejelentett programmal teljesülhet az Országos Diákparlament ajánlásainak 20. pontja, amely azt szorgalmazza, hogy minél több köznevelési intézményben helyezzenek el félautomata defibrillátor készüléket, valamint hogy annak használatára tanítsák meg az ottani pedagógusokat, diákokat.

“20. Helyezzenek el köznevelési intézményekben félautomata defibrillátor készüléket, továbbá képezzék ki az intézmények dolgozóit és lehetőség szerint az ott tanuló diákokat annak használatára.”

2020. évi Országos Diákparlament ajánlásai

Hutter Róbert, az Országos Diáktanács budapesti póttagja, az ODP ajánlás 20. pontjának egyik eredeti kezdeményezője a diaktajekoztatas.hu-val ismertette, hogy Magyarországon naponta kb. 26.000 ember hal meg hirtelen keringésleállásban. Ez napi 70 ilyen jellegű halálesetet jelent.

Keringésleállás esetén a beteg túlélése szempontjából elengedhetetlen a szakszerű újraélesztés azonnali megkezdése. Nemzetközi tanulmányok mutatják, hogy keringésleálláskor bármiféle beavatkozás nélkül percenként körülbelül 10%-kal csökkennek a beteg túlélési esélyei. Szakszerű újraélesztés mellett ez az arány 3-4%-ra is csökkenthető. A mentők 8-10 perces, gyors kiérkezési idejével számolva is azonnal felismerhető, hogy a beteg sorsa első sorban a laikusok életmentő tevékenységétől függ.

Hutter Róbert szerint az Országos Diákparlament ajánlásának 20. pontja többről szól, mint egy egyszeri eszközbeszerzésről. A cél a szemléletformálás, hogy minél többen figyeljenek egymásra, és merjenek segíteni, ha baj van. Úgy véli a defibrillátor ennek szimbóluma, amely nem csak a közvetlen életmentésben hasznos. A készülék folyamatos jelenléte felelősségtudatot ébreszt a tanulókban, amely által idővel megbarátkoznak az esetleges a beavatkozás gondolatával, így ha egyszer az utcán előttük esik össze valaki, már bátorsággal merjenek az illető segítségére sietni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Országos Mentőszolgálat tegnapi bejelentésével pedig ehhez jutunk egy lépéssel közelebb.


A címlapfotó illusztráció. Forrása: aedsuperstore.com

HR.

Comments are closed.